1944-ben születtem Vas megyében. Édesapám vizimolnár- malomtulajdonos
volt a Gyöngyösön. Fiatal korában kedves zsánerképeket festett olajfestékkel.
Édesanyám tehetséggel zongorázott és rajzolt. Tanultam Lipárton,
Vísegrádon, majd Budapesten a Képzőművszeti Gimnáziumban
és az Akadémián, ahol mesterem a XX. század volt, a század nagy művészei,
-Tenk László barátom szavait idézve.
Életem legnagyobb élményét jelentette a sorsszerű találkozás Rembrandt
"A tékozló fiú" című festményével , a leningrádi Ermitázsban . Az volt az
én igazi mesteriskolám, az útkeresés nehéz próbatételén az első, a nulla
kilométerkő, LÁTÓKŐ, ahol a lábamat megvethettem, és fogalmat kaphattam a szédítő
magasságokról és mélységekről.
Lenyűgözött a teremtés mindenhatósága és annak a felismerése,
hogy a művészet valójában filozófia, a gondolat kifejezése és láthatóvá tétele.
Felértékelődött előttem a reneszánsz világa, az enciklopédisták példamutatása.Csodálni
kezdtem Csontváry panteizmusát. Megutáltam a műfaji korlátokat és főleg a cinizmus
minden formáját. Kiszakítottam magamat az absztrakt, nonfiguratívnak nevezett,
idős hölgy öleléséből.
Újra beiratkoztam az Akadémiára, a természet akadémiájára. Tanárként tanulva
tanítottam az I. István, a József Attila, vagy a Művészeti Gimnáziumban, vendég voltam
a Főiskolán.
1974-ben, Budapesten a Műcsarnokban, önálló kiállításom alkalmával kiállítottam a
festett szobraimat és domborműveimet (pl. Aphrodite születése).
1976-ban, a Stúdió Galériában bemutattam a színes, negatív öntvényeket (pl.Euridike 1975).
Akik ismernek engem, azok számára összeforrott a nevem az Országos Tárlatokért vállalt
küzdelemmel, a kortárs művészet érdekében, hivatkozással a Műcsarnok Alaptörvényére.
Harcoltam a kultúrpolitika képmutatása ellen, amely eltűri a múzeumi banditizmust,
a múzeumi korrupciót, - mind a mai napig. Az "ESKÜVŐ 99" botrányos megrendezése,
miatt a Műcsarnok előtt,illetékességből egy performansz keretében tiltakoztam.
A magyar művészek néma tüntetése tett engem a Magyar Képző-és Iparművészek
Szövetsége elnökévé.
2000-ben lemondtam a tisztségemről, befejeztem az értelmetlen, az ügyhöz méltatlan
perek sorát, a globális túlerővel szemben. Az életemet mentettem. Ars longa, vita brevis.
De a még száradó, vagy talán még el sem kezdett képek sorsa izgat, mint a nemzet
jövőjét meghatározó élveszületések száma.
Szkok Iván