A Műcsarnok legendája

 

Műcsarnok

 

A Műcsarnok legendája

Budapest felvirágzásakor a XIX. Század második felében természetes igény lett a „műizlést nemesbíteni, a műszeretetet kiterjeszteni ”

A képzőművészeti seregszemlék a Nemzeti Múzeum, majd a Tudományos Akadémia épületét is kinőtték, - ezért az Országgyűlés 1894-ben a XXXIII. törvénycikkében határozott egy Képzőművészeti Kiállítási épületről, a KORTÁRS ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSOK céljára, a Műcsarnok alapításáról.

A Műcsarnok 1896-ban arany betűkkel elkészült, "A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETNEK" felirattal a homlokán.

A Műcsarnokban az Országos Tárlatok rendszeresek voltak, még a világháborús  években is . !

Békeidőben évenként kettő orságos kiállítást rendeztek, TAVASZI SZALON és ŐSZI TÁRLAT néven.

A Műcsarnok alapfeladata  a Kortárs Magyar Képzőművészeti bemutatókat megszervezi.

Az Országos Tárlatokon adták át a DÍJAKAT és a KITÜNTETÉSEKET, és a nyilvánosság előtt történtek a VÁSÁRLÁSOK.

A Műcsarnok látogatottsága akkor igen magas volt, 800 000 - 900 000 fő/év.

Az Országos Tárlatok híressé tették és legitimálták a tehetségeket, a nagy neveket.

2000-ben Rockenbauer Zoltán miniszter a Műcsarnok alapító okiratát, - kibővítve új feladatokkal, - megerősíti.

/ A Műcsarnoknak köszönhetjük Barcsay, Bernáth, Kondor Béla, Egry József, a Ferenczy család, Kokas Ignác, Lakner, Csernus, Székely Bertalan, Melocco, Varga Imre stb. ismertségét. /

Az Országos Tárlatok kora a rendszerváltással megszakadt. !   - Nem lehetett véletlen.  A Műcsarnok látogatottsága a minimálisra csökkent, 30 - 40 ezer főre évente.  Gondolom ?

1999 -ben a Műcsarnok, a  művészeti szervezetek tiltakozása ellenére, az Országos Tárlat helyett az"ESKÜVŐ'99" pénzes rendezvénynek adott helyet.

  - Ez volt az utolsó csepp a pohárban, - akkor határoztam el a demonstrációmat a Műcsarnok előtt az "ESKÜVŐ'99" ellen.

 

 

A Műcsarnok előtti demonstrációim

Lelkiismeretem és művészi meggyőződésem parancsára cselekedtem, nem volt más választásom.

Honnan vettem a bátorságot, azt nem tudom, talán mert én voltam a legfiatalabb, akinek önálló tárlata volt a Műcsarnokban 1974-ben?

A rendőrségen és a tűzoltóságon bejelentettem a tüntetést.

A Műcsarnok lépcsőjére hatalmas francia nász-ágyat helyeztem, és két fél-sertést fektettem a párnára, egymással szemben.

A párna alól végtelenített magnószalagról, üvöltött a disznóölés hangja , aztán Wagner és Mendelssohn nászindulója - felváltva.  Tekintettel a "disznóságra".

A Kiskecském időnként,   a fejemről legelte a babérkoszorút  - a művészsorsot példázva.

Hatalmas képeket festettem a Műcsarnok homlokzatáról, rajta a felírat arany betűkkel: "A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETNEK".

Esteledvén, a helyszínen frissen készült papírképeket meggyújtottam - a fotósok és a művészi hatás kedvéért.

Az esetről a TV, a rádió, az írott sajtó tudósított.

A célomat elértem, a közvéleményt tájékoztattam, hogy

 - csak a Műcsarnok épülete alkalmas az egész szakmát átfogó Nemzeti Szalonok megrendezésére,
 - az Országos Tárlatok, seregszemlék nélkül a Műcsarnok nem tájékoztat a teljes művészeti kínálatról, nincs megmérettetés,
 - a kiállítótermekből elmarad a közönség, a kortárs-művészet elmagányosodik,
 - pedig a Műcsarnok feladata az új tehetségek bemutatása és legitimálása lenne.

 - Mintha a Nemzeti Sportuszodában nem lenne víz, nem volnának országos úszóbajnokságok,

   olyan a Műcsarnok a Nemzeti Szalonok nélkül  !    Hol lenne az élsport?-

   Hol lenne a tömeg-sport az élsport nélkül  ?

 

  Elnökké választásom a közgyűlés alkalmával, a Képző és Iparművészek Szövetségének tüntetése volt az ügy mellett.

 

Az Országos Tárlatok rendszerességéhez a Műcsarnokban, valóságos és lelki segítséget kaptam kollégáktól és a döntéshozó közszereplőktől.

 

NKÖ Minisztere:

"Mi az évenkénti tárlat megszervezése mellett foglalunk állást.
Üdv: Dr. Hámori József "

 

Pál József , a Nemzeti és Kultúrális Örökség Minisztérium helyettes államtitkára nyilatkozata a Demokratában: ".. az Esküvő'99 pénzes vállalkozás, amit Beke László rendezett, csak magángalériában megengedhető, mert annyira nagy engedményeket tesz az ízlésben, hogy az már a Műcsarnokhoz méltatlan. Kértük három héttel korábban, hogy mondja le a rendezést...."

 

A Műcsarnok előtti demonstrációm bebizonyította számomra, hogy a politika és képzőművészet egymástól elválaszthatatlan fogalmak.

 Noha a Műcsarnok előtti demonstrációmról szinte az összes média tudósított és több interpelláció hangzott el a Parlamentben, - végül az izlésterror csatát nyert.

Ma is úgy látom, hogy két alapvető irányzat küzd egymással a kortárs művészetben : az egyik a globális tendenciák szolgai követése,  a másik a született hazai tehetségek felkutatása.