Müller Péter Iván (Sziámi) - Villanyoltás


(Szkok Iván képéről
és a pillantról
amit pontosan érzékeltet)
Álom és éberlét hattárán

– Nézd a kezét: jósol magának
kútba hajolva elköszön
tengerre bukkan majd megárad
és
átszökik a függönyön.


Szeme kihevert elijedve
Álom és éberlét határán

(Nem) lenni igyekszik a csendbe

kitárván: tükrében: kitárván
– jósol magának, nézd – a kezét

a fényredőben
kulccsá záródik
ébredőn az



az álom:
az
egy,
a kettő – a három

Szunnyad a hiány kitakartan
Elcserélés történt talán
Álom és éberlét határán
Kezének mindkét oldalán
Figyel
Amíg lehet, figyel
– tükörré fordul a keret –
érzékével
vagy semmivel
(semmivel se lett) kevesebb
lámpasötéttől a szivárvány,


amit tükrében keresett
álom és éberlét határán
járva

az egység,
a kétség,
a háromság: az árva,

tükörtulajdonos királylány
már-országban, még-országban
valaki mezsgyéjén járva.
(S hogy végül összetört a tükre,
elgondolkozott a kárán,
– s valamivé sírta magát –
álom és éberlét határán)