Nemzeti Múzeum

(Álmodjunk egy nagyot DEMOKRATA 2001./27/MŰHELY)
szerkesztett, rövidített változat

Diákkorom óta úgy éreztem mindig, hogy a Nemzeti Múzeum gyönyörű homlokzata befejezetlen, még valami lemaradt, nem pontosan a terveknek megfelelő, s titokzatos meglepetést tartogat a jövőnek a ma látható puritán egyszerűség.

1999-ben aztán, egy napfényes, szikrázó kora tavaszi délelőtt megoldódott a rejtély – mintha a külső fényözön belső megvilágosodásomat is elhozta volna, megszületett bennem a felismerés: hiszen az oszlopok mögötti fülkesor dísztelen, üres! A szobrok és a felső fríz számára kialakított sorból
hiányoznak a domborművek!
A múzeum főépítésze előkerestette a múzeum eredeti tervlapját, és mindenki a két szemével láthatta, hogy a homlokzati rajzon - az oszlopsor alkotta porticus mögötti fülkékbe - a szobrokat Pollack Mihály építész úr már berajzolta, és a főbejárat felett mitologikus lovascsoportot ábrázoló dombormű vágtatott, mint rendesen, a klasszicizmus antik hagyományokon alapuló divatjának megfelelően. A társaságunkban volt egy fiatal régész, aki a levelekből tudni vélte, hogy bár Pollack Mihály építész sürgette a szobrok, domborművek elhelyezését, József nádor azonban féltette az öntvényeket a 48–49-es forradalom és szabadságharc zűrzavarától.
A szobrok hiányát azért hoztam szóba, mert a józan belátáshoz, a nemzeti jó ízléshez akartam fellebbezni, az építőművész óhajára és az utókor kegyeletére számítva, valamint országos vitát kezdeményezni egy kulturális ügyben.


Megjegyzem: tudva levő, a műemlékvédelemben két alapvető tendencia létezik:

a) „in situ” megőrizni a romokat és épületeket, a megtalált és létező állapotukban, esetleg térdmagasságú alapfalakkal
b) a rekonstrukció, amely a régi épületet tudományos igénnyel az új követelményeknek megfelelteti és kiegészíti.

A Műemlék-felügyelőség a kezdeményezésemet elutasította.