Szent Lukács tartja a palettámat

Tóth Csaba cikke a Múltidéző c. újságban, Szkok Iván vasszécsenyi, áprilisi kiállításáról.


A KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ SZERKESZTETT VÁLTOZATA

Tudjuk, minden hasonlat sántít, így ez a mostani is, amivel megnyitóbeszédemet kezdem. Jézus, amikor visszatért szülőföldjére és betért a templomba, felolvasván az Írást, a jelenlévők egymást kérdezgették: „nem az ács fia ez?” Most valami hasonlónak lehetünk a tanúi, amikor Szkok Iván festőművészként visszatért szülőfalujába és szembesülhetünk lenyűgöző hatású alkotásaival, „nem a molnármester fia ez?”
De ha tovább kutatunk, találhatunk még más hasonlóságot is.
Jézus, Mária révén papi családból származott, a festőművész édesanyja révén lelkészi családból való, hiszen Czipott Géza, néhai szombathelyi evangélikus lelkész unokája. A Szentcsaládnak a gyermek Jézussal együtt menekülnie kellett az üldöztetés elől, és a Szkok családnak is el kellett menekülnie az üldöztetésük elől a faluból. Hét éves kisfiú volt akkor, a most hetvenévesen visszatérő művész. Az árváknak, hisz azok voltak (édesapjukat négy éve elveszítették, édesanyjuk a szombathelyi ÁVO börtönében sínylődött) itt kellett hagyni mindent, otthont (amit már egy éve államosítottak a fejük fölött), iskolát, gyermekkort. Itt kell elmondani azt, hogy ennek a rendkívüli életműnek, aminek egy kis szeletét most láthatjuk, a fogantatása ide, ebbe a faluba köthető, hisz az emberré-válás, a személyiség kialakulás legfontosabb időszaka az első hét életév. Én negyven éve ismerem a művészt, negyven éve csodálom művészetét, negyven éve csodálom a művész rendkívüli, állandóan lobogó, világot megújító egyéniségét. Jézust a maga korában a nép többségében prófétának tartotta, én a nem mindennapi alkotóerővel rendelkező művészt, prófétáló festőnek tartom (Petőfi: XIX. század költői), ugyanis ha körülnézünk a termekben és elmélyedünk az alkotásokban, profetikus festészettel találkozhatunk. A képekből sugárzik a világmegváltó, világjobbító szándék. Nekem, egyik tanítványaként, „Mesternek” kellene szólítanom az alkotót! E miatt a régi kapcsolatunk miatt, eddig több alkalommal kellett szóban és írásban Szkok Iván művészetéről vallanom, de ez a vasszécsenyi kiállítása késztetett a fenti párhuzamok megfogalmazására. Amikor a megnyitó előtt egyedül állhattam a képek előtt, a legkézenfekvőbb összehasonlítás akkor fogalmazódott meg bennem. Az itt látható, az új Alaptörvényhez készített három fekete-fehér vázlat egy villanásra megidézte Csontváry „Magyarok bejövetele” című híres (sajnos elkallódott) szénvázlatát. Ugyanaz az euforikus lelkesedés, ugyanaz az elszánt akarás a magyar nemzetért, nemzeti sorskérdésekért. És mindkettő mögött a szinte mágikus valóságfeltárás, valóságfelmutatás, valóságmegidézés, Csontváry szóhasználatával „a napút színeivel”. Szkok Ivánnál ugyanazzal a vulkánikus erejű színkontrasztokkal (ultramarinkék-narancs: Taorminai görög színház, nedv-zöld és rózsaszín: Baalbek) találkozhatunk, mint Csontvárynál. A felvidéki eredet is mindkettőjüknél közös. Azt a véletlenszerű egybeesést talán már meg sem kell említenem, hogy Huszárik Zoltán Csontváry Című filmjéhez, Szkok Iván festette újra a nagy előd képeit. Magyarországon most készülnek mindenütt az értékleltárak, a nemzetközösség, a települési közösségek számba veszik legfontosabb identitás-meghatározó alapértékeiket. Nekünk, Vasszécsenyieknek, Szkok Iván életműve vezeti ezt az értékleltárt, el kell érnünk azt, hogy megint csak Csontváryt idézve, ide „zarándokoljon” a világ, hogy Szkok Iván páratlan és egyedülálló életművével szembesülhessen. A sors, így tud majd igazságot tenni a művészt és családját ért mérhetetlen igazságtalanságokon. Végezetül csak egyetlen képről mér pár gondolat. A lipárti gyöpön állt egy óriás, több száz éves tölgyfa, az öregek szerint még Rákóczi kurucai is táboroztak alatta. Szkok Iván „Szentfa” című képén egy ilyen tölgyet látunk. Hatalmas törzse erőt sugározva tör ki a földből, még nagyobb koronája a mennybolt csillagait takarja. A szent fa kapocs ég és föld között, Világfa, ahogy a régiek nevezték, ahogy Csontváry cédrusai, ahogy az egykori lipárti tölgy, amit báró Ambrózy Teréz meg is szenteltetett.



Képek: Szkok Iván az április 30-i megnyitón a Víz című munkájának kartonja előtt.
Pieta 2003, Virágkertészet – 2008, Őszi kikerics – 2004, Popsztárok – 2001,
Dr. Supka Magdolna művészettörténész – 2005, A dolgok tükröződnek – 1997,
Nagy Péter és neje – 2005, Szentfa – 2010, Mozart és Bartók hősei – 2004, Bornap – 2002,
Gyuri és Márti – 1992, Czipott Péter – 2008, Idős hölgy ciniákkal – 2008,
Bogi és Gábor – 2008.