Szkok Iván fest és küzd tovább

Magyar Hírlap Online

Somogyi F. Anikó (2008. november 24)


Szkok Iván Van Goghra emlékeztet. A haja már nem lángvörös, de szakálla, átható kék szeme a holland festőt idézik. Az igazságot tartja a legfontosabbnak. Munkabírása, életszeretete félelmetesAz önálló művek születése közben is harcol Szkok Iván az országos tárlatok visszaállításáért (Fotó: Horváth Péter Gyula)
"Szerencsére jókor érkeztek – fogad bennünket a festő –, mert ha tavasszal jöttek volna, akkor egy zokogó embert látnak itt. Akkor halt meg a lovam, Bogár." Figyeli a fények, árnyékok játékát, a színeket. Gyakran fényképez, fia is ezen az úton haladt: fotóművész lett.

A házban óriási műteremlakás, az előszobában a barátok, a példaképek sorakoznak: Csontváry, Rembrandt, akit Szkok több alkotása is visszaidéz. Kiderül, hogy az előszoba különleges díszítésének ötlete Lengyelországból származik, a festő ott találkozott a házba belépő vendéget fogadó barátok képeivel. A fogadófalon látható, 1973-as Ars poetica című Szkok-mű továbbvezet, komoly kérdéseket vet fel. A kép témája, alcíme: Kézfogások. "Arra a kérdésre utalok itt, hogy a művészszakma specializálódik-e a tudományok példájára? Nem. Én ezt éppen ellenkezőleg gondolom, szerintem integrálódni fog. A művészet filozófiai integritásához ugyanis nem szabad hozzányúlni – vallja Szkok Iván, aki a művészetet filozófiának, vallásnak, politikának is látja egyben. – A rajz, a mintázás, a festés vagy a fotó a teremtés része. Ha a Bibliát képzőművészetre fordítanánk le, mondhatnánk, hogy agyagból vétettünk, és Isten az életet belefestette az emberbe, ráborította a szoborra."

Szkok 1944-ben született Szombathelyen. A főiskolán tudatosan távolodott el az absztrakt festészettől. A festészet mellett ösztönösen érdekelte a szobrászat is. Pályája elején csupa vonal, csupa mozgás betonfalat tervezett: a vasúti pályaudvar világát mutatta meg Miskolcon. Majd anyagot váltott, gobelinnel dolgozott: óriási felületein a víz jelképes alakjai, egyfajta anderseni mesevilág mutatkozik meg, a vízből kinövő szövött óriások az ember előtti időkből lépnek elő, és teremtik meg maguk körül a világot. Kőmíves Kelemenné befalazott sziluettje egy kőművesládán látható, itt a fába karcolt alakot a láda eredeti mintái, madarak és a napot ábrázoló ősi körformák veszik körül. Egyik legszebb portréja feleségét ábrázolja: az 1976-ban készült Euridiké lehunyt szemű, félmeztelen alakja egy ablak előtt áll, szemben velünk s az ablakon átsejlik az őt hátulról figyelő férfi (Orpheusz vagy a festő?) arca. Ezt a vöröses színű, álomszerű hangulatú homorművet két hét alatt harmincezer ember látta a Budapest Stúdió Galériában.

Szkok Iván művészetének vizsgálatakor látjuk, nemcsak hagyományos olaj- vagy akrilképekről van szó, hanem olyan domborművekről, homorművekről, amelyek őrzik a test és a tárgyak lenyomatát. Térbe kinövő műveket készít, mióta felfedezte a negatív öntvényben rejlő lehetőségeket. A gipszben megmerevedett pillanatot a felvitt színek keltik életre. Számtalan téma, technika, különleges színek, egyetemes összefoglaló művek jellemzik alkotói útját.

Úgy gondolja, hogy a művészet produktumait szemlélő nézőnek "ugyanolyan tehetségesnek kell lennie, mint a művésznek". Ehhez látni is meg kell tanulni, Szkok tanított többek között a Képzőművészeti Gimnáziumban, majd az akkori nevén Képzőművészeti Főiskolán is, meghívott vendégként. Az alkotómunka mellett volt energiája arra is, hogy harcoljon az országos tárlatokért. Ennek nyitányaként 1999-ben, amikor a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke lett, a Műcsarnok előtt lécekre feszített, lángoló csomagolópapírokkal demonstrálta a művészet kizárását az épületből. "Művészek minden évben születnek, de ha a műveik nem láthatók, akkor ők sincsenek, akkor esélyük sincs a bemutatkozásra. Saját példámból tudom, hogyan emelt engem az évente megrendezett kiállítások sora. Egy országos tárlatot annak idején több ezer ember látogatott. Ma múzeumba menni – ehhez bátorság kell."

Szkok ellen tizenkét pert indított a Műcsarnok, és majdnem mindegyiket ő nyerte. Az összes vonatkozó anyagot dokumentálta.
Aktívan dolgozik most is. Folyamatosan jelentkezik újabb műveivel, jelenlétével azóta is támogatja a méltó kezdeményezéseket. Küldetésének érzi, hogy "művészi forradalmat" csináljon, és úgy érzi, szabad átjárást tudott és tud biztosítani a szobrászat és festészet, az irodalom és a fotográfia között. "Az én Bibliámban ott van József Attila összes verse és Petőfié, Kopernikusz és Einstein, Darwin és Szent-Györgyi Albert, Rembrandt és Borsos Miklós mellett"– vallja.

Legutóbb Hódmezővásárhelyen állított ki. Legfrissebb alkotása ajándék lesz lányunokájának az esküvőre: egy fiatal nő és férfi kettős portréja ágyban fekve, gipszben megörökítve hever a műterem padlóján. A nő egyik keze a férfi szívén – az időtlenség egyetlen pillanatba sűrítve, ahogy Szkok Iván látja és láttatni akarja.